Közeleg a tél, helyesen cselekedett-e az öntapadó címkék tárolásával? Vessünk egy pillantást a klasszikus esetelemzésre!

Az öntapadó címkék nagyon érzékenyek a feldolgozás és használat során bekövetkező hőmérsékletváltozásokra. Különösen a tél beköszöntével egyes címkenyomtató cégek hajlamosak bizonyos problémákra az öntapadó címkék feldolgozása és használata során, például ráncosodásra és buborékosodásra. Ha ezeket a problémákat nem oldják meg időben, nagyban befolyásolják a címkenyomtató vállalatok termelési hatékonyságát és a végfelhasználók felhasználási hatását. Súlyos esetekben akár nagy gazdasági veszteségeket is okozhatnak. Ebben a cikkben a szerző több esetet oszt meg veled. Vessünk egy pillantást azokra a kulcsfontosságú pontokra, amelyekre figyelni kell az öntapadó címkék tárolása és címkézése során. Remélem, hogy mindenki számára hasznos lesz.

1. eset: Az öntapadó címkék fagyása és keményedése

Amikor egy nyomda öntapadó címkéket dolgozott fel 0 °C ~ 3 °C környezetben, az öntapadó címkék ragasztása fagyási és keményedési problémákat okozott, ami nagymértékben károsította a nyomda feldolgozási folyamatát és nagy bajt okozott.

Megfigyelés után kiderült, hogy a nyomda által használt öntapadó anyagok komoly rétegződést mutattak a gép papíradagoló részében. A rétegződés után a felületi anyag és az alappapír közötti kötőerő hirtelen csökkent, vagy akár el is veszett, így a később feldolgozott címkék nem tudtak normálisan tapadni az alappapírhoz, ami a címkefeldolgozási folyamat blokkolását okozta. Ezenkívül azt is megjegyezték, hogy a feldolgozott címkéket a hulladékszélek könnyen eltávolították a stancolás és a hulladékkibocsátás során, és amikor a címkéket a sztrippelő vagy címkeválogató gépen szállították, elváltak az alappapírtól, amikor áthaladtak néhány kis hengeren vagy nagy sarkon, ami a "repülő címke" jelenséget okozta.

Mivel a nyomdában tárolt öntapadó anyagok hőmérséklete alacsony volt, az öntapadó anyagok ragasztója megfagyott, ami a fent említett problémákat okozta, mint például a rossz stancolási hulladékkibocsátás és a repülő címkék. Végül ajánlott, hogy a nyomda növelje a műhely hőmérsékletét (10 ° fölé), és helyileg melegítse fel a tekercselő, stancoló, vágó és egyéb anyagrészeket. A fenti kiigazítások után, amikor az eredeti adag öntapadó anyagot használták a címkegyártáshoz, eltűntek a repülő címkék és a gyenge stancolási hulladékkibocsátás.

2. eset: A címke megvetemedik és leesik, amikor a terméket kiszállítják

Télen egy Northern Daily vegyi gyár műanyag mosóporzacskókat címkézett egy műhelyben, ahol a címkézési környezet hőmérséklete több mint 12 °C volt. A címkézés befejezése után a terméket azonnal egy szabadtéri raktárba vitték tárolásra. Ekkor a raktár hőmérséklete 0°C alatt volt. Egy idő után megállapították, hogy a termék címkéje komoly vetemedést mutatott, sőt leesett, amikor kiszállították.

Az öntapadó címkék címkézési folyamata két szakaszra osztható: az egyik az, hogy a címkét kezdetben nyomás alatt kombinálják a tárgy felületével; A másik, hogy az öntapadó anyagon lévő előre bevont ragasztó lassan áramlik, és teljesen összeolvad a címkézendő tárgy felületével, hogy a legjobb tapadást fejtse ki. A ragasztó folyékonyságát azonban nagymértékben befolyásolja a környezeti hőmérséklet változása. Minél alacsonyabb a környezeti hőmérséklet, annál lassabb a ragasztó folyékonysága. Ezért a napi vegyiparban a vetemedés, sőt a címkevedlés jelenségének lényege az, hogy a mosópor műanyag zacskó címkézésének befejezése után nem biztosítottak elegendő feltételek az öntapadó anyag viszkozitásához.

A kapcsolódó kísérletek azt mutatták, hogy általában 24 órát vesz igénybe, amíg a ragasztó a legjobb tapadást fejti ki a címkézés befejezése után. Ezért ajánlott, hogy a napi vegyipari gyár a címkézést követően egy napig tárolja a termékeket beltérben (12 ° C-on), majd helyezze át egy szabadtéri raktárba tárolásra. Ennek eredményeként a probléma megoldódott.

3. eset: Nagy hőmérsékletkülönbség a beltéri és a kültéri között, az öntapadó címkék helytelen használata

Egy északi fúvógyár 20 °C fölé állította a hőmérsékletet a termékek címkézése és tárolása során a raktárban. Az iparági követelményeknek megfelelően a címkézett termékeket a szállítás előtt 24 órán át helyezték el. Amikor azonban a végfelhasználó megkapta az árut, azt tapasztalta, hogy a termékek felületén lévő összes címke ráncos.

A fúvógyár beltéri hőmérséklete a címkék címkézése és tárolása során 20 °C felett volt, míg a külső hőmérséklet ekkor elérte a -30 ° C-ot, a beltéri és kültéri hőmérsékletkülönbség pedig körülbelül 50 ° C-ot ért el. Abban az időben a címke hátsó matricája nagy sűrűségű polietilénből (HDPE) készült, és a címke anyaga bevont papír volt. Ilyen nagy hőmérséklet-különbségű környezetben a hátlap matrica zsugorodása sokkal nagyobb volt, mint a címkéé, így a termék felületén lévő címke súlyosan ráncos lenne.

Végül a fúvóüzem olyan címkeanyagokat használt, amelyek zsugorodási aránya közel áll a hátsó matrica HDPE anyagához, ami csökkentette a probléma valószínűségét.

A fenti három esetből látható, hogy az öntapadó címkék tárolásakor a következő pontokat kell figyelembe venni:

(1) A feldolgozás vagy címkézés előtt a címkét 24 óránál hosszabb időre a címkézési környezetben kell elhelyezni, hogy magának a címkének a hőmérséklete emelkedhessen, és ezáltal a viszkozitás és a feldolgozási teljesítmény helyreállítható legyen;

(2) Öntapadós címkék használata esetén a feldolgozó műhely hőmérsékletét meg kell emelni (10 ° fölé), és az anyag letekercselő, stancoló és egyéb részeit helyileg melegíteni kell;

(3) A hátsó matrica anyagához közeli zsugorodási arányú címkeanyagokat kell használni az olyan problémák megelőzésére, mint például az anyag különböző hőtágulási és összehúzódási tulajdonságaiból eredő ráncosodás nagy hőmérséklet-különbségű környezetben;

(4) Nem tanácsos azonnal elhelyezni egy éppen címkézett tartályt vagy terméket nagy hőmérsékletkülönbségű környezetben, különben befolyásolja a ragasztó viszkozitását.